ELTE házhoz megy!

Az ELTE házhoz megy” című (TÁMOP 4.2.3-08/1/KMR) pályázat stratégiája:

ELTE alapvetően saját hagyományaiból indul ki: azaz a tudományos eredmények megismertetését a tehetségfelismerés, a tehetségtámogatás, és a tehetségelismerés szolgálatába állítva óhajtja megvalósítani. A cím kifejezi az egyetem szándékát, miszerint a legjobb műhelyei és világhírű kutatói közreműködésével közvetlen találkozásokon ismertesse meg eredményeit a középiskolásokkal a kutatói utánpótlás bázisának kiszélesítésére: ennek érdekében az eddiginél intenzívebben kívánja bevonni a kutatómunkába az egyetemi tanulmányokat folytató tehetséges, többletmunkát vállalni kész hallgatókat a tudományos diákkörökben és a szakkollégiumokban, emellett megnövelt nagyságrendű lehetőséget kínál a fiatal kutatóknak, doktoranduszoknak tudományos eredményeiknek nemzetközi fórumokon történő megismertetésére.

A szakkolégiumot érintő részei a projektnek

Tudományos diákköri adatbázis létrehozása (TTK, IK, PPK)

A szakkolégiumok nyitott intézményi hálózata: 

I. Esélyegyenlõség növelése a tehetség
kibontakoztatásában

II. A tudomány népszerûsítése

III. Tudományos eredmények elterjesztése

IV. A Kiválósági Központok Hálózatának kiszélesítése

A teljes projektről a http://www.eotvos.elte.hu/eltehazhozmegy/ oldalon további információk is megtalálhatók.

Online felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 85 vendég van a webhelyen.